csillagsóhajtásbaburkolózottdallamok            álmatlan            hullámokat            színváltó            évszakok                        ezüstfényben                       …

őrült tánca a megmagyarázhatatlannakbűntudattal terhes álomléthiábavalóságnak kiáltani mi szavakba nem foglalhatóelnyeli a végtelen választ nem lel sohamegváltásra váró körforgás-álomőrület-tengerbe ömlő vágy-folyó-és a megsemmisülés-legyőzteknincs…

A gondolatok egyre rajzosabb formákat öltenek elméd papírlapján, egymás után bukkannak fel a díszes emlék-nyomok. A gyertyafénynél megnyúlnak az árnyak, aprócska fény körül éji táncot járva. A magány gondolata: csupán álom, amit már megint elhiszel ... és magadban…

Itt felejtettpillanataidbólcsak egyetlenhadd legyenenyémelteszemszárnyatlanemlékeim közés végtelen egénha találkoznakálmaink: örökrevisszaadommertMiénk[Selene, 2006]

gondolataidbanelmélyedtemte nyitottálnekem hidatönmagadnaklelke felébocsáss megátsétálokhangtalanule hídonátviszemutolsósóhajomathozzádúgy fogaddmagadbamint éltetőnapsugaratőszbe hajlózöldjét vesztettmezőúgy itasson átmint ahogyanengem éltetnekaz álmokha…

vonszoljuka napokatnapokbóljaj éveklesznekegyszerröpke időhova száll?merre tart?őszi levelekaz élet fájánlehullnakbűneinkhangtalanéj-örvénybeörök éjbenélkülem élszsiratlak mint esőa szürkülő réteketóh de velemvagy mégistéged látlakhold…

folyton forrong a megmagyarázhatatlan elfogadhatatlan valami földöntúli s hogy mindezt vétek lenne szavak börtönébe zárnimégis megteszemmert azt mondtadbüszke vagy rám - de zokogtam szavaidon -segítenélbár tudnálledobnám értedkínzó álarcomönmagam előtt is miféle íratlan…

Túl sokat gondolkodom a tökéletes fogalmán.Ez is tökéletlenségeim egyike.

Csukd be a szemed, a napfény sem őszinte. Csupa egymás ellen harcoló, szabálytalan - piros, rózsaszín és narancssárga - hömpölygés.

Egyre nyitod fel magadnak az érzésvilágát, mint valami titkos ládikót, amelyben a saját kincseid rejtetted el... aztán együtt találtok rá az addig felfedezetlen kincseitekre.