A gondolatok egyre rajzosabb formákat öltenek elméd papírlapján, egymás után bukkannak fel a díszes emlék-nyomok. A gyertyafénynél megnyúlnak az árnyak, aprócska fény körül éji táncot járva. A magány gondolata: csupán álom, amit már megint elhiszel ... és magadban satír-színnel festesz képet róla.
De reggel, amikor az árnyak eltűnnek a szoba faláról, és a függönyön átszűrődnek a fények: abbahagyod gondolataid kergetését, felszabadulsz. Mert egy új nap kezdődött. Akkor észreveszed, hogy milyen bódítóan zamatos a kávé illata, hogy milyen tejszínhabosan göndörek a felhők, és hallod, ahogyan a hajnali szél neked dúdolja négy égtáj dallamát. Amikor eggyé válsz a pillanatokkal, mert nincs múlt, és jövő sem érdekel - mert a jelen az, ami tökéletes. Érzed: e szabad pillanatban a gondolataid ege tükörsimává szelídül és semmi sem zavarhatja meg. A "hegyek újra hegyek lesznek és a folyók újra folyók"- és érzed a kávédban a cukor ízét, és érzed a bőrödön a napfény melegét. Ez a pillanat, az egyszeri, a boldogság szeletnyi ajándéka Neked - nem keresed, ő mégis folyton rád talál.