vonszoljuk
a napokat
napokból
jaj évek
lesznek
egyszer
röpke idő
hova száll?
merre tart?
őszi levelek
az élet fáján
lehullnak
bűneink
hangtalan
éj-örvénybe
örök éjbe
nélkülem élsz
siratlak
mint eső
a szürkülő
réteket
óh de velem
vagy mégis
téged látlak
hold tükrében
halványuló
gyertyafényben
éj rezzenésében
érintesz
érintetlenül
vajh bánod -e
ha angyal-
létünkben
lelkünk együtt
szárnyal
fénylő egeken
tovább?

[Selene, 2007]