"Az ember sokszor végtelen hosszú láncot vonszol maga után: a múlt emlékeit. S elõfordulhat, hogy már csak életének romjai között él. (...) Ne a múltban élj, ami már nincs, (a jövõn se tépelõdj, ami még nincs), csak a jelent éld teljes erõddel és odafigyeléssel. Így…

"Minden ember nemcsak önmaga, benne van az az egyetlen, mindenkor fontos és különleges pont is, ahol a világ jelenségei egyszer és megismételhetetlenül keresztezik egymást. Ezért fontos, örök és isteni minden egyes ember története. Ezért van az, hogy bárki, aki él és a…

(...) Átok alatt vagyunk.Ezt az átkot úgy hívják hogy maszk.A másik embert nem tudom elérni.Betegsége és bûne és õrülete megsûrûsödik, és forma lesz belõle. Álforma.Ez a sûrû álforma a maszk.A legtöbb esetben az élõlényt helybõl kinyomja, és maga próbál élni.Ez a…

"Tessék: álarcok, maszkok. Nem az a maszk számít, amit félrelök. Ám amit megfog és az arca elé emel, az már egy-egy vonás magából. Az ember nem ilyen, vagy olyan, hanem ilyen is meg olyan is. Ne akarjon mindennek szilárd körvonalakat, érzelmeire fogantyúkat, hogy megragadhassa…

"Tengerszem hártyás jegén táncolsz, hóval borított jegenyefenyõk alatt. A hó szinte izzik körös-körülötted, gyöngéd kékre halványítva az éjjel feketéjét, a telihold elmosódik a párában, és mintha higanyezüstöt verítékezne, szellemképesek a csillagok, s oly közel…

"...Élsz, s egyszerre megrohan a kaland. Mi ez a kaland? Nem ismertél meg senkit, nem nevetett a szemedbe az olcsó, boldog, vacak öröm, egyedül vagy. S mégis történik az órákban körülötted valami. Az élet, délután négykor, egyszerre izgalmas lesz és veszélyes. Mindenfelé…

"Van egy régi legenda, amely szerint egy fehér és egy fekete angyal kerülgeti a Földet, és figyelik, hallják, hogy az emberek mit mondanak, gondolnak. Ha valaki jól állítja be magát, jót vár, jót remél, akkor a fehér angyal azt mondja, hogy úgy legyen. És a fekete angyal…

„Ha írok, a hála érzése tölt el. Innen a megindult hang, hiszen úgy érzem, minden, az ínséges idõ is a vers megszületésének szolgálatában áll. Nem tudom, írtam-e verset valaha valamilyen okból. Akaratomon kívül, belsõ szükségbõl, teljes kiszolgáltatottságomban…

"...Idõnként meg szoktuk ölni egymást. Van, hogy csak száz évben egyszer. Van, hogy gyakrabban: húsz, harminc évenként. Mivelhogy nem hiányzunk egymásnak. Legalábbis ezt szoktuk hazudni magunknak, mikor kinyírjuk a másikat."[In: Szilágyi István: Tájkép tutajjal]

"Azt tanultam..., hogy az ember az a fajta élõlény, amely élete során szüntelenül reménykedik, jövõjérõl képzeleg, és azért küzd, hogy ezt beérhesse. Képlete: reménybe ágyazott lét. Embernek lenni, annyit tesz, mint úton lenni. Az ember a remélõ. Azon a sziklaélen…