Nagyon szép az idézet, fantáziadús. Csodaszépek a befejezö mondatok. Álmomban egyszer éreztem ilyet, a Nap melegét... "ám ekkor elbotlasz, kékre-zöldre ütöd magad, de felkelsz, és kezded elölrõl, és folytatod" - erröl eszembejutott egy írónak a tanácsa, - nem emlékszem már, kitöl - de azt mondta, vegyük a kisgyereket példaképül, mindig elesik és mindig feláll, hogy újra elinduljon és ö is szinte repül a boldogságtól, ha sikerült.

Nekem pedig ez: " Az ember nem tökéletes, de csillagot hordoz tenyerében és néha elesik. De felkel újra és vérző térdekkel viszi azt a csillagot tovább." - ne kérdezd, ki írta, mert most nem tudnám megmondani. Még gimnáziumban olvastam egy antológiában és annyira megtetszett, hogy megjegyeztem.