Katri Korvela: Hogyan szedhetném össze önmagam...
2014.11.23. 23:02
Hogyan szedhetném össze önmagam
mindazt,
ami voltam,
ami vagyok,
és ami leszek?
Érzem, az élet szele hogyan
hint szét engem hópelyhekként
a világ felett.
[Fordította: Dabi István]
Ez a pillanat...
2014.11.16. 17:23
"Mindig messze keresik valahol az Istent, a nagy dolgokban, mintegy távcsővel és nagyítóval, a csillagok, felhők és végtelenségek között. De én már tudom, hogy biztosabban megtalálom Őt az egészen kis dolgokban, a véletlenekben, a jelentéktelenségben, azokban a pillanatokban, mikor csodálkozva pillantunk fel, valamit értünk, amit az elébb, az élet sivatagjai és szakadékai között vándorolva, nem értettünk. Ez a pillanat, mikor egyszerű és világos lesz valami, ami az elébb homályos és érthetetlen volt, ez a pillanat, mikor fölénk hajol Isten. Hiszek benne? Néha azt hiszem, csaknem frivolitás és túlbuzgalom hinni benne. Több és más Ő annál, semhogy hitem vagy tagadásom eldöntené kettőnk viszonyát."
[Márai Sándor. In: A négy évszak, 1938]
Stiller Kriszta: Félálom
2014.11.02. 19:59
Látod, köztünk már helye van az ősznek,
az asztalra dobva hűvös bőrdzseki,
itt pultosfiúk fényeket előznek,
egy mellém állt, hogy a lelkem töltse ki.
Valahol csendben átfordul egy naptár,
kemény egy év volt, most minden harc laza,
mellettem vagy, és magadra maradtál,
a szívemben laksz, de nem rohansz haza.
Üres arcomon táncot jár az árnyék,
nem én kesergek, a sötét énekel.
Hunyt szemmel hallgatsz, nem látod, hogy fáj még,
azt vetted észre, hogy most engedlek el.
[Ködforgató, 2014.]
Áfra János: Hallgatás
2014.10.23. 18:17
Egymás eltorzult tükörképei
vagyunk két szembefordított
röntgenképen. Egyik oldalon
nagyobb koponya és kisebb
érzelem. Mégis ugyanúgy
árnyékol egy mellkasunkba
rejtett szivattyú, a szív.
Két átvilágított felsőtest,
körbefuttatva indulatokkal:
aranysárga vonalak. Közöttünk
mint könyvgerinc, sötétlenek
a lapszéli ívek: közös határaink.
Margóra skiccelve homályos
keleti kalligráfiák: a féltékenység
nyomrendszere. Az akarat
születés előttről örökölt ősképei
halandók szétszakítására.
A szabadság földi hidege engedné,
hogy elengedjelek, de nem bírom
megkülönböztetni már a mellüreg
és a koponya éjszakájának melegét.
Inkább hallgatom, ahogy melleden
át ver a szíved.
[Ahmed Mater Illumination című diptichonjához. http://afrajanos.blogspot.hu]
Arthur Rimbaud: Kóborlásaim
2014.10.20. 11:58
Mentem, két öklöm két ronggyá rohadt zsebemben.
A köpeny vállamon már eszmévé szakadt.
Szolgáltalak, Múzsám, menvén az ég alatt,
s nem álmodott meg hejh! szerelmet senki szebben!
Féltett nadrágomon nagy lyuk ékeskedett.
Kicsiny Hüvelyk Matyi, rímet pergetve léptem
s mélán. Szállásra a Nagy Medve várt az égen.
Csillaghad döngicsélt lágyan fejem felett.
Hallgattam züm-zümük s egy árok volt az ágyam
szeptember estejein s a homlokomra lágyan
mint frissitő ital, estharmat csöppje hullt;
rímeltem s míg a fák között vad árny hajolt át,
térdemre dőltem és sebzett cipőm zsinórját
pengettem egyre csak, mint lanton méla húrt!
[Napfény és hús, 1869-1871. Ford. Radnóti Miklós]
Kemény István: Csőd
2014.10.12. 20:15
Elgondolkodtak a dolgok,
Döntéseket hoztak, helyeket cseréltek,
Jött valami új, de megunta magát,
Visszajött a régi, de régi volt:
Álmos, szakállas, szétivott.
Én meg azt mondtam, semmi baj,
Bölcs már nem leszek, nincs rá idő,
Marad a megváltás, az egyszerű.
Volt egy jegyem, megnéztem, hova szól,
Ablakot nyitottam, tűz volt valahol.
Szirénák neveltek, szerettem őket,
Tőlük tanultam meg, hogy nagy baj van.
Te csak tanulj, zümmögték kedvesen,
Kellesz a végére, a Nagy Kalandra.
Most azt mondták, te is mehetsz a francba.
Ottmaradtam értelmetlenül,
Bort locsoltam a nagy sötétbe,
Mint egy kötélvég, a bokrokra esett.
Bent egy könyv várt a padlón kinyitva,
valami texasi buddhista írta.
[Hévíz Folyóirat, 2012/1]
Jónás Tamás: A szerelem előkészületei
2014.10.05. 17:36
Rend van. Végre kérdéstelenül.
Gyenge lüktetés a környék.
Mielőtt összesöpörnék
a színes őszt, minden kiderül.
Lehetne végre félni, csak úgy.
Mert fel fogsz majd tűnni, tudom.
Forróság a nyári utakon.
Vagy nehéz köd. Csak el ne aludj!
Néhány kedves, szerencsétlen
mondat vagy érzékeny mozdulat,
mint a szünet a zenében,
sorsoddá teheti sorsomat.
Elegáns, piros vágyunk retteg,
mint a megszorított szonettek
az eltúlzott teljességtől.
[Forrás, 2014. május]
Simonyi Imre: Levél barátomhoz
2014.09.23. 00:08
Tudod
egy napon majd
mindent megbocsát az ember.
(Csak épp
semmit el nem felejt.)
– És ezen a napon
az ember megöregszik.
S egy napon majd
megtudja az ember
hogy mindenki közelebb áll a másikhoz
mint hozzá bárki is.
És ezen a napon
megérti hogy magányos.
– És azt hiszi hogy meghasad a szíve.
Aztán eljön az a nap is
amikor az ember már képes
a dolgoknak pontosan akkora
fontosságot tulajdonítani
amekkorát valójában megérnek.
S akkor a dolgokat
mellékes mozdulattal
– anélkül hogy meghasadna a szíve –
leírja a kiadás rovatba.
Ám ezen a napon valamiképp
körülbelül vége is a világnak.
Stiller Kriszta: Társkereső hirdetés
2014.09.17. 23:03
Ha valamit kimond, vonja vissza könnyen.
Mint egy hősszerelmes, sózza el a könnyem.
Kívánjon meg sokszor. Félnaponta, mondjuk.
Legyen érthetetlen, mint egy bevarrt gomblyuk.
Máskor hidegvérű. Ölje meg a csendet.
Sose nyisson ajtót, ha más is becsenget.
Ébren is a párnán pihenjen az ökle.
Amikor nem zavar, maradjon örökre.
Menjen el, ha kérem. Morogjon a boltban.
Lássa meg az arcom minden felhőfoltban.
Legyen mindig kócos. Józanul is furcsa.
Zsebízű cukrok közt legyen hozzám kulcsa.
[Ködforgató, 2014]
Stiller Kriszta: Fülszöveg
2014.09.14. 21:16
Péntek este volt, de én csak mosogattam.
Megint minden mocskos, megint csak miattam.
Szétcsúszik az élet, mint tenyér a lúgon.
Hiába térdelek, ordítom vagy súgom:
Nem kértem, hogy add meg mindennapi harcom.
Semmi sem valódi, csak egy kéz az arcon.
Mocskosul tapadsz rám. Poháron ajaknyom.
Most és mindörökké veled kéne laknom.
Azt hiszed: elvettél. Inkább nézz rám, mint egy
újabb szeretőre. Tegyél azzá. Mindegy,
figyelj eltűnődve, míg az évek mennek
Így szeress majd mindig, ilyen idegennek.
[Ködforgató, 2014.]