Péntek este volt, de én csak mosogattam.
Megint minden mocskos, megint csak miattam.
Szétcsúszik az élet, mint tenyér a lúgon.
Hiába térdelek, ordítom vagy súgom:
Nem kértem, hogy add meg mindennapi harcom.
Semmi sem valódi, csak egy kéz az arcon.
Mocskosul tapadsz rám. Poháron ajaknyom.
Most és mindörökké veled kéne laknom.
Azt hiszed: elvettél. Inkább nézz rám, mint egy
újabb szeretőre. Tegyél azzá. Mindegy,
figyelj eltűnődve, míg az évek mennek
Így szeress majd mindig, ilyen idegennek.

[Ködforgató, 2014.]

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.