Kapura kapuk nyílnak. Szavakra szavak.
És még egy beugró sincs, ahol egy hajdani bûnös
szégyellhetné magát, vagy legalább csendben
számba vehetné a titkait. Mert nincsenek titkok.
Csak ajtók és tornyok, ujjongásból emelt,
áttetszõ falak. Ezért lakatlanok a menny palotái –
a boldogan visszaverõdõ hangok közt csak angyalok
csaponganak. Se titkuk, se idejük:ezer év annyi,
mint a ravaszt meghúzni, betenni egy ajtót, vagy a tengert
kiszárítani. De tavasszal, mikor érzem, hogy ezer
és ezer kerten járhatnék keresztül, megbánás, fáradtság
és szerelem nélkül, akkor igen, megint itthon vagyok.

[Tiszatáj, 2013. június 6.]

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.