félhangokra térdepelt le elém
a dadogva ismétlõdõ szó
a mindig nagy szükség
ami ért
amiért is való
amitõl lesz még
lehet jó
az egész

akarok bármit is
hasán csúszik az éj
elõtted nem áll meg semmi sem
az utak szüntelen kanyarognak
s velük én, mert azt hiszem,
hogy az enyém
hogy ez az egész
ér valamit

miért van az
hogy nem vagy itt
és én ott sem vagyok
ahol lehetnék
ahogyan visszanéz
a ködben
a sután botladozó alak
kezében
találom
magam

miért hallgatok
ha ez az enyém
ez a doboznyi feketeség
díszkorom
fényén
folt
de
akkoris
az enyém
a tiéd

az enyém a tiéd

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.