Valami ismeretlen
felé, elébe
- sodródunk vagy törekszünk?
új világ, új szerelem
kékvirága
kecsegtet, lidérckedik
- csal a lápba?
                   
Nem tudhatni.
A "Legyen minden másképp!"
kényszere és óhaja indokolt:
olyan hajszoltak voltunk,
annyira elegünk van!
Önsajnálat sem sérelmezhetõ.
Hát ki sajnált bennünket?
Meg különben is:
ha valaki, hát mi magunk
tudhatjuk a legjobban:
miért vagyunk
méltók a szánalomra.
                   
No de azért: Mi lesz?
Mégis mi lesz?
A kérdés
megkerülhetetlen
és megválaszolhatatlan.
A rög
hömpölygeti magát
lassan és (nem: de!)
biztosan
a szív felé.

[Petri György válogatott versei, 1996]

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.