Mások voltunk...
2009.12.26. 15:49
Hinni azt, hogy lassul az idõ,
Nem mos el majd mindent az esõ...
Álmodozni együtt csendesen,
Tudni azt, hogy nem vagy idegen.
Remélni, hogy mindig így lesz majd,
Az örökkévalóság összetart...
Elsuttogni õrült szavakat...
Mondd, mennyit ér, ha végül elszakad
A pillanat?
Mások voltunk egyszer réges-régen.
Felhõk szárnyán szálltunk odafent az égen,
De a múlt mélybe hullt, s a nap tüzét
Túl nem éltem.
Elõttünk a tiszta víztükör,
Csepp hullik rá, s mindent összetör...
Elhomályosul a régi kép,
Mi minden volt, az mára semmiség.
Reméltem, hogy mégsem így lesz majd,
Elkerülünk együtt száz vihart.
Õszinték lehetnek a szavak.
Mondd, mennyit ért a vágy, ha így marad
A pillanat?
Mások voltunk egyszer réges-régen.
Felhõk szárnyán szálltunk odafent az égen,
De a múlt mélybe hullt, s a nap tüzét
Túl nem éltem. (...)
[Nox. Most!, 2009]
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://selenidea.blog.hu/api/trackback/id/tr685967602
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.