Hangosan szól,
Áttáncol a másik szobából,
A függöny alá bújik,
"indulni kell" - énekel,
Egy õszinte reggel, egyszerre csak egyszer.
Szinte a Nap felé visz el,
Ha soha többé semmiben nem hiszel.
Van az úgy, hogy így marad és használod magad,
Ahogy az álom használ most egy öntudatlan lelket,
Vagy ahogy épp a lélek vonszolja át egy álomba önmagát...

Ölelj úgy, hogy ébredjek,
Ahogy a mélység öleli a zuhanó testet...

Mélység, Napkelet, megtelik veled minden kiszáradt folyó
Ha lépsz, halakba költöznek az õsi szavak,

Abba mártózik meg most a szív és az ész.
Az idõ is nyelvbe zár,
A változás körbe jár,
A hajók a napban fogynak el,
A tegnapok a napban fogynak el,
Az arcok a napban fogynak el,
A nevek a napban fogynak el,
Az évek a napban fogynak el,
Ölelj, ha senki nem figyel...

Ölelj úgy, hogy ébredjek,
Ahogy a mélység öleli a zuhanó testet...


[Tape Underground. Alszik, kapcsol, 2007]

A bejegyzés trackback címe:

https://selenidea.blog.hu/api/trackback/id/tr795967912

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása