Reményik Sándor: Gondolok valakit
2008.05.26. 21:32
Gondolok valakit,
Akivel összefügg az életem.
Lehet: nem ismerem,
Lehet, nem fogom ismerni soha.
Lehet, hogy egy más csillagon lakik.
És mégis összefügg az életünk
Rejtelmes, örök rendelés szerint.
Nekem kárhozni kell,
Romolnom napról-napra, -
Hogy napról-napra üdvözüljön ő
Nekem vétkezni kell,
S a vétkem súlya alatt roskadoznom, -
Hogy ő állhasson a szentség fokán.
Nekem szenvedni kell,
Őrlődnöm gyötrő nyughatatlanságban, -
Hogy Isten békéje vele legyen.
Nekem nehéz követ kell hordanom
A szívem helyén, - hogy könnyű legyen
Az ő szíve és szárnyas és szabad.
Nekem a tétlenségnek mocsarában
Kell vergődnöm, - hogy ő oltárt emeljen
A munkának s titáni templomot.
A föld nehéz és kesernyés szaga
Kell hogy körüllebegjen engemet, -
Ő csak úgy érzi rózsák illatát.
A mindenség roppant lépcsőzetén
Egy lépcsőfokot le kell szállanom, -
Hogy ő hághasson egy lépcsőfokot.
Mikor ő a világ-zenitre ér,
S én a nadiron szétmorzsolva fekszem:
Akkor telik be kettőnk végzete.
[Szemben az örökméccsel, 1932]
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://selenidea.blog.hu/api/trackback/id/tr905969317
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Alessia 2008.05.26. 21:49:14
Hát ez... ütős....
Selene 2008.05.26. 22:07:21
Az ám... :(
indilány 2008.05.26. 23:41:29
Szerintem szép. (És nem is érzem szomorúnak...)
Ilona 2008.05.27. 02:04:11
Érdekes...az, hogy hasonlóan gondolkodtunk ismét, bár én nem ilyen szélsöségesen(kárhozás-üdvözülés), de tartalmában igen hasonlóan írtam erröl a blogomban.
A vers az kitünö. Tetszik.
atis 2008.05.27. 08:29:30
Dsida Jenő: Tíz parancsolat /részlet/
I.
Én vagyok a Te távoli
társad és örökös barátod,
kinek kezét sose fogod meg
s igazi arcát sose látod.
Én is, mint te, egyazon úton
járok szüntelen körbe-körbe
s éjszakánként ugyanúgy nézek
önmagamba, e furcsa, görbe,
törött és fátyolos tükörbe.
De nem szabad velem törődnöd,
legfeljebb ints egy lenge búcsút
felém, ha más tájakra visz
ez a vidám és néha bús út,
mely annyi felé kanyarog,
mert szánalmasan gyönge, gyatra
vadász, ki másra is figyel,
mint az üldözött drága vadra:
célod, hogy rálelj önmagadra.
...pedig úgy gondoltam, hogy a bárányok hallgatnak...