Bent lakik a csend. Puha. Dió a feje és pálcika a karja. Terítek neki minden
reggel, megvárom, amíg felébred. Kék. Hajnalban azt súgta, hogy ismer.
Lassan nő ki, szűk leszek hozzá és nehézkes. Mégis alakít,  belül gyúr, belül
fonja át titkos ereim. Van erőm, Ő a hasam, a fejem. Kétszer gyorsabban él,
mint engedik nekem. Otthon vagyok, ház és kapu, fészek és faág. Aki jön,
már soha nem megy. Hozzánk varrják.

[Varratok, 2014]

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.