Kilépni a kapun, balra, balra, jobbra, jobbra, balra,
ha így fordulok, más titka nincs, hogy eljussak
abba a pár utcába, hol nincs idõ, nincs tér, nem folyik
se csend, se homok, se emberésszel megragadható,
hol egyszerre van a bármikor, elmúlt vagy elkövetkezõ,
száz évvel korábban vagy száz évvel arrasétám után,
mert ezek az utcák, kapualjak, ezek a házak kívül rekedtek
mindazon, mit megérteni oly jó lenne és élni oly egyszerû.

Mintha még a fényeken, nappal vagy nemnappal,
mindegy teljesen, mikor, mintha még a fényeken,
a színeken, a hangokon is ez szûrõdne, ahogy szûrõdik át,
ez lenne, ami meghatározó, mi lehet és van, kedves idegen.

Ígérem, egyszer beviszlek ide, egyszer megmutatom,
ha kérdésed van, amire választ senkitõl, semmibõl
nem találsz, egyszer elmegyünk e házak közé egyedül,
mert szeretlek annyira, hogy érdemes, és szeretlek
úgy, hogy megosszam ezt veled, mert eddig ahányszor
jártam itt, ahány kérdéssel felkerestem, válasz érkezett.

[Kortárs, 2014. január]

A bejegyzés trackback címe:

https://selenidea.blog.hu/api/trackback/id/tr205967056

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása