Mindig olyan voltam,
mint mások.
Volt két szemem,
volt két fülem
meg egy beszédes szám.
Aztán a szemem lassan
felismerte a csalóka fényt,
a fülem megelégelte a zenét,
üres szám
magától becsukódott.
Ez történt velem,
az igazhitûvel.
Mindig azt állítottam,
úgy van, hogy a szem mutatja,
és soha nem mondtam,
hogy valami olyan, amilyen.
Most látok és nem beszélek.
Mindig azzal hencegtem,
hogy mindent hallok, ami megtörténik,
soha nem voltam olyan szerény,
hogy halljam, ami fáj.
Most hallok és nem beszélek.
Szavakkal pusztítottam az embereket,
most magamban hordom õket
és nem tudok beszélni.
Mindig olyan voltam,
mint mások,
most úgy vagyok,
ahogyan senki,
és mégis úgy vagyok,
mint mindenki más.

[Éjszakai ünnepély, 2006. Ford. Csordás Gábor]

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.