Ahová elment, az örök pillangók várják.
Haját behintik hímporral, arannyal -
Kacag, amikor a zöld harmat könnyekkel
öntözi bokáját; szelíden védekezik,
méhrajok kísérik-noszogatják
az aranyosan izzó trónus felé.
Éjszaka volt mikor elment, délben kerestem én,
az ajtók maguktól nyílnak-csukódnak,
s a csarnok puszta kövén mezítláb-rohanás csattog.
Nevére már nem is emlékszem, találomra
más nevet kiáltok, dicsérem vele, s a visszhang
négyszer kiáltja idegen szóval: Ember,
távozz innét, ahová elment, pillangók
emelik fel a magasba, õk
helyezik lángok közé, szemei édes hamuját
õk falatozzák.

[ford.: Lendvay Éva]

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.