Simonyi Imre: Tizenkét vallomás, utószóval
2012.06.04. 23:24
1.
Egy éve hogy nem írtam verset néked,
s a kék ruhád óta nem láttalak.
- Hát úgy látszik, hogy mégiscsak lehet
versek nélkül is élni. S nélküled.
Érdekes. Igen, talán lehet.
Csak épp nem érdemes.
2.
Örökké várlak, és mégis
minden érkezésed rajtaütés.
3.
Én a múló idõt már rég nem
órákkal vagy napokkal mérem,
hanem az egyik vagy a másik
elválástól az új találkozásig.
4.
Hát mondd, nem sírnivaló,
hogy még mindig ilyen avas,
ásatag módon,
- mint a dürgõ fajdkakas -
tollammal bûvölöm a nõstényt?
5.
Hát mégis az volna a szerelem,
hogy aki kell, az kell,
nem azért: amilyen,
hanem annak ellenére, hogy bármilyen?
6.
Olyan vagy - amilyen. De én is.
Így hát ne várd - az égre -,
hogy miattad essek
valami szellemen kívüli terhességbe.
7.
Ki nékem mondja: "csak te" - azt jelenti:
házát, mezejét, családját felejti
s oldott saruval, húnyt szemmel követ.
(De van-e nõ, ki olyan rangot áhit:
Homérosztól, hogy jó Krúdy Gyuláig
befogadja a szentek egyessége?)
8.
Hogy átöleljelek, vagy beléd rúgjak?
Ma már tudom:
mint két iker annyira hasonlíthat:
mint két fürt, amely egy tõrõl fakad.
Ha egy tõ termi:
egytövû indulat.
9.
Mióta elmentél szívem:
azóta nemcsak én,
de magányosabb lett a kivert bölény,
a szegény rongyosabb,
hajszoltabb az üldözött.
S eggyel több a rémregény.
10.
Az ûzött ifjúkor
lakatlan szigetet
talált ki - menedékül.
S lásd jött idõ,
mikor csupán veled
népesítettem be
azt a szigetet.
11.
Hol van már az a sziget, s az a szigetlakó?
S hol van a "mi" s a "miért" - amit tettél?
Csak az maradt meg, amit jelentettél:
menekülést is, meg menedéket,
törést, lendülést, s pár verstöredéket.
S talán ott fönn a hegyen azok a délelõttök.
12.
... õrizlek, mint rögeszmét a csendes eszelõsök.
UTÓSZÓ
Barátném, meglásd, lehet végül két ember,
aki - akár jutalmul, akár büntetésül -
de megérdemli egymást.
Egy éve hogy nem írtam verset néked,
s a kék ruhád óta nem láttalak.
- Hát úgy látszik, hogy mégiscsak lehet
versek nélkül is élni. S nélküled.
Érdekes. Igen, talán lehet.
Csak épp nem érdemes.
2.
Örökké várlak, és mégis
minden érkezésed rajtaütés.
3.
Én a múló idõt már rég nem
órákkal vagy napokkal mérem,
hanem az egyik vagy a másik
elválástól az új találkozásig.
4.
Hát mondd, nem sírnivaló,
hogy még mindig ilyen avas,
ásatag módon,
- mint a dürgõ fajdkakas -
tollammal bûvölöm a nõstényt?
5.
Hát mégis az volna a szerelem,
hogy aki kell, az kell,
nem azért: amilyen,
hanem annak ellenére, hogy bármilyen?
6.
Olyan vagy - amilyen. De én is.
Így hát ne várd - az égre -,
hogy miattad essek
valami szellemen kívüli terhességbe.
7.
Ki nékem mondja: "csak te" - azt jelenti:
házát, mezejét, családját felejti
s oldott saruval, húnyt szemmel követ.
(De van-e nõ, ki olyan rangot áhit:
Homérosztól, hogy jó Krúdy Gyuláig
befogadja a szentek egyessége?)
8.
Hogy átöleljelek, vagy beléd rúgjak?
Ma már tudom:
mint két iker annyira hasonlíthat:
mint két fürt, amely egy tõrõl fakad.
Ha egy tõ termi:
egytövû indulat.
9.
Mióta elmentél szívem:
azóta nemcsak én,
de magányosabb lett a kivert bölény,
a szegény rongyosabb,
hajszoltabb az üldözött.
S eggyel több a rémregény.
10.
Az ûzött ifjúkor
lakatlan szigetet
talált ki - menedékül.
S lásd jött idõ,
mikor csupán veled
népesítettem be
azt a szigetet.
11.
Hol van már az a sziget, s az a szigetlakó?
S hol van a "mi" s a "miért" - amit tettél?
Csak az maradt meg, amit jelentettél:
menekülést is, meg menedéket,
törést, lendülést, s pár verstöredéket.
S talán ott fönn a hegyen azok a délelõttök.
12.
... õrizlek, mint rögeszmét a csendes eszelõsök.
UTÓSZÓ
Barátném, meglásd, lehet végül két ember,
aki - akár jutalmul, akár büntetésül -
de megérdemli egymást.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://selenidea.blog.hu/api/trackback/id/tr875967335
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
anolin 2012.06.08. 20:32:40
Mostanában én is versek nélkül élek. Nem tudom, miért.
Az Utószó-ban van számodra a válasz, úgy gondolom és jól van így.