Azt, aki nekem tetszik, feltétlenül elhanyagolom.
Félek tõle, de inkább tudom: nem lennék méltó párja.
Csak tápláléka lehetek bármi szépnek, áldozata.
Ha meg tudom tenni, hogy nem kívánom, már jól szeretem.
Nem viszem haza, nem leskelõdöm utána, elkerülöm.
Nem mutatkozom be neki soha, ne tudja, ki vagyok.
Nem zaklatom telefonon, és nem követem az utcán.
Nem ábrándozom róla – talán jegyzik a vágyakat is.
S használom mégis: vele törlesztem titkos tartozásom.
Legfeljebb verseket írok róla, de soha sem neki.
Elfelejtem arcát, sorsát, nevét, álmom se adja ki.
Világok pusztulásán néma tanú: készülök rejteni õt.
Vihart teremtek, hadd tévedjenek el
bennem az õt
keresõk

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.