Kinyitottam az ablakot
és hallom
a vad északi szél
ordít.
Az utca fekete
pofájából tör elõ
és ordítja
vérengzõ diadalát.

A megnyomorgatott fák
sírnak
leszakadt drótok
kaparják a falakat
gyors röptû
vörösesbarna
vércseszárnyak
az égen.

Itt az ideje
hogy a gyámoltalan lélek
térdre hulljon
és kiokádja
bûneit.

Az éjszaka
romhalmaza közt
gyáván megbújik a rabló
érzi hogy ebben a sötétségben
minden jel
láthatóvá válik
minden liliomtipró
átkozza magát
minden kereskedõ
a csalások emlékétõl
szenved.

Mi értelme a tollnak és papírnak.
Ki mérte rám a büntetést
hogy torkom állandóan
tintával legyen tele
s hogy lássam a nyomorúságot
a hiábavaló vágyódást
a sápadt kétségbeesést.

Becsuknám az ablakot
a falakat legjobb szeretném
egészen magamra húzni
de íme
nem találom a kezem
valahol a szél fogai közt
morzsolódik.

Kiszolgáltatott
és elhagyott
vagyok
nagyon.

A bejegyzés trackback címe:

https://selenidea.blog.hu/api/trackback/id/tr635967384

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása