Faludy György: Meditáció
2008.11.07. 12:31
Nem gondolkodás, mert az gyakran fájó
tépelődés, kegyetlen és kemény,
csak kép vagy látomás, amely magától
formálódik, és úgy lebeg elém:
szobor, szép nő, táj, jóbarát, kőszirtek,
virág, való vagy képzelt jelenet,
tűzfény tünt kandallókból, tenger - mindegy,
olykor változgat, olykor megremeg:
én mozdulatlanul lesem, szemlélem,
nem töprengek semmin se, de egészen
beleolvadok, szívom, teletöltöm
magam vele, de csak néző vagyok,
csendes, mohó néző - és ez a legnagyobb
öröm abból, hogy itt éltem a földön.
[Budapest, 1994]
tépelődés, kegyetlen és kemény,
csak kép vagy látomás, amely magától
formálódik, és úgy lebeg elém:
szobor, szép nő, táj, jóbarát, kőszirtek,
virág, való vagy képzelt jelenet,
tűzfény tünt kandallókból, tenger - mindegy,
olykor változgat, olykor megremeg:
én mozdulatlanul lesem, szemlélem,
nem töprengek semmin se, de egészen
beleolvadok, szívom, teletöltöm
magam vele, de csak néző vagyok,
csendes, mohó néző - és ez a legnagyobb
öröm abból, hogy itt éltem a földön.
[Budapest, 1994]
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://selenidea.blog.hu/api/trackback/id/tr725968445
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Ilona 2008.11.08. 09:41:00
"...csak néző vagyok,
csendes, mohó néző - és ez a legnagyobb
öröm abból, hogy itt éltem a földön."
...én is így szemlélem már évek óta a világot. Nem kérnek a munkámból, nem veszek, nem tudok részt venni a világ alakulásában hasznos dolgozóként, akkor sem, ha követted a kor technikai változásait és tanultál. Lehetne mondani, hogy miért nem "sírtam" vagy "könyököltem" ki magamnak egy állást...nem tudok sírni, sem könyökölni. Azt tanultam, hogy a munkám legyen a mérce. Így maradok csak néző.