Az ember lassan megöregszik,
A jövőnél már fontosabb a múlt.
Nem jön felénk, ami előttünk fekszik,
Csak könyörtelen elmarad az út.

Ha sötét is, nem félünk a jövőtől.
Nem is sötét, üres. A szerelem
Többé már nem követelőző,
Gyöngéd csupán. Fut velünk a jelen.

Vagyunk, nézünk, de minket nem lát senki.
A szerelem is néz csak, nem remél.
Az úton egyedül kell végigmenni.
Visszahúzódik minden, ami él.

A szerelem komor, kék mélyút.
Nem lángol már. De fájni még tud.



A bejegyzés trackback címe:

https://selenidea.blog.hu/api/trackback/id/tr495968849

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Livia 2008.08.08. 22:50:56

Mostanában olyan sokszor teszel be hasonló hangulatú verseket. Elmúlásról szólnak, a szerelem elmúlásáról!! "Vagyunk, nézünk, de minket nem lát senki. A szerelem is néz csak, nem remél. Az úton egyedül kell végigmenni. Visszahúzódik minden, ami él." Nagyon szomorú vagy Selene?????

Selene 2008.08.08. 22:58:10

Livia, nem vagyok szomorú, inkább csak mostanában sokat gondolkodom - talán felesleges dolgokon is...

Livia 2008.08.08. 22:59:38

Nem biztos, hogy feleslegesek. Időnként át kell értékelnünk dolgainkat. Sajnos....

Selene 2008.08.08. 23:02:06

Igen, ez bizony így igaz...

Ilona 2008.08.08. 23:54:33

Milyen különös, hogy mindketten az öregedésre gondoltunk...már sokszor történt ez meg velünk, hogy hasonló dolgok foglalkoztattak. :) nagyon szép a vers is, a kép is.

sesame 2008.08.08. 23:55:04

Szomorú, de gyönyörű is :)

Atis 2008.08.09. 07:29:17

"A legyőzöttség csak egy ideiglenes állapot; a feladás teszi véglegessé." (Marlyn vos Savant)
süti beállítások módosítása