Lucian Blaga: A bölcső
2008.06.24. 14:29
- Eugenia Brediceanunak -
Fáradtnak éreztem magam,
s szenvedtem is.
Azt hiszem, túl sok volt bennem a lélek.
A hegyeken a hajnal nyitogatta
a nyugtalanságtól piros szemét.
Esetten kérdeztem magamban:
Te nap,
hogy érezhetsz még bolond örömet
a fölkelésre?
S ezen az álomtalan reggelen,
ahogy vittek ólom-lépéseim,
rejtett sarokban bölcsőre bukkant szemem...
Pókok szőtték bele kicsiny világukat,
s őrölték a csendjét a szúk.
Tágult lélekkel bámultam reá,
bölcsőmre, melyben
a kéz, mely megvénült sorsom miatt,
ringatta egykor
a legelső álmot s tán álmodást.
Az emlékezetem ujjaival
megtapogattam
lassan,
lassan,
múltamat, mint a vak,
s magam sem értve, hogy miért,
nagyot nevetve
rogytam reá,
s nevetve sírni kezdtem.
Fáradtnak éreztem magam
a tavaszoktól,
rózsáitól,
az ifjuságtól
s a nevetéstől.
És tapogatva lázasan kerestem
a régi bölcsőben magam -
a kisdedet.
[Áprily Lajos fordítása]
Fáradtnak éreztem magam,
s szenvedtem is.
Azt hiszem, túl sok volt bennem a lélek.
A hegyeken a hajnal nyitogatta
a nyugtalanságtól piros szemét.
Esetten kérdeztem magamban:
Te nap,
hogy érezhetsz még bolond örömet
a fölkelésre?
S ezen az álomtalan reggelen,
ahogy vittek ólom-lépéseim,
rejtett sarokban bölcsőre bukkant szemem...
Pókok szőtték bele kicsiny világukat,
s őrölték a csendjét a szúk.
Tágult lélekkel bámultam reá,
bölcsőmre, melyben
a kéz, mely megvénült sorsom miatt,
ringatta egykor
a legelső álmot s tán álmodást.
Az emlékezetem ujjaival
megtapogattam
lassan,
lassan,
múltamat, mint a vak,
s magam sem értve, hogy miért,
nagyot nevetve
rogytam reá,
s nevetve sírni kezdtem.
Fáradtnak éreztem magam
a tavaszoktól,
rózsáitól,
az ifjuságtól
s a nevetéstől.
És tapogatva lázasan kerestem
a régi bölcsőben magam -
a kisdedet.
[Áprily Lajos fordítása]
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://selenidea.blog.hu/api/trackback/id/tr95969065
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
pisces 2008.06.24. 14:40:15
"Azt hiszem, túl sok volt bennem a lélek." mennyire kifejező. nekem legalábbis. szép.
Selene 2008.06.24. 14:47:00
Pisces, ez a sor engem is nagyon megérintett. Talán, mert sokszor érzem így, pont így, mintha "túl sok lenne bennem a lélek", akkor is, ha nem akarom. De az egész vers csodálatos.
pisces 2008.06.24. 15:11:44
igen, az egész nagyon szép, de ez a sor. áh. nagyon igaz...
kicsiroka 2008.06.24. 17:33:47
Amikor az ember észreveszi, hogy már nem fiatal, felnőtt, s valami elveszett....
Ilona 2008.06.24. 19:48:09
Igen, engem is az a sor a lélekkel megfogott és az ismerös érzés, mikor fájdalmadban nevetve sírsz...rettenetes érzés ez. Egész vers nagyon szép. Kicsit bizarr, mert hogy lehet a fájdalom, a fájó emlékezés szép?
Selene 2008.06.24. 22:18:13
Kicsiróka, jó meglátás...
Ilona, úgy, ahogyan nevetve lehet sírni...