Mintha szivárvány lenne,
de csak a pillán törik
meg a szomorkás tény.
Karodba simulni
észrevétlen, az idővel
lassan múlni.
Lassan, mint a
harmat-érintés.
Ha kell, átszököm másik
világba, utánad kiáltva:
Várj, jövök én is!
Beköltöznék egy virágba,
legyek sárga remény
gomblukadban hurcolászva.
Neked.
Csenddel, szelíden büntetsz.
Az üres kotta
furkósbottal veri a
taktust szívemen dobolva.
Te csak mosolyogsz
tovább, csendesebben,
mint bárhol bárki más.

[Angyalkavicsok , 2005]

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.