Tetszik ez a kép.

Örülök neki. :) Csigabigát is szeretek fotózni. Valahogy tetszenek, a nyálkásságuk ellenére is. :))

Jah, egyébként eszembe jutott egy Parti Nagy Lajos-vers a csiga kapcsán, akkor idézem is: Parti Nagy Lajos: Csigabú A bánatot, mit tán ma érez mint brummogó, halk őszi hangot, idomítgassa a kezéhez gyúrjon belőle kis harangot, csigát, lovat, s ne kérje számon, a búanyag rém furcsa jószág egy formátlan szomorúságon cseppet sem segít a valóság. De hogyha átöleli szépen megdédelgeti az ölében s csinál a búból búbabát, tükörbe néz a hülye bánat s mert a bánat egy hiú állat elvigyorogja tán magát. [Grafitnesz, 2003]

Jó kis vers. Nekem is ez a csiga olyan magányos itt, mégis az erössége fogott meg, hogy azt a nehéz, formás szép házát megtudja tartani ilyen helyzetben, ilyen szikár és száraz fán. Van benne egy kis dacosság, egy kis kivülállóság, ami tetszik. Ezt érzem ki a képböl.

Nagyon jól érzed. Én is hasonlóan látom. A csigákat irigylem is kicsit azért, mert ők bármikor, ha kedvük tartja bebújhatnak a csigaházba, és máris védve vannak a külvilágtól-)valóságtól...