A kocsma mögött már a világvége vár,
ahol a gyõztes a cipõjére pisál.
Gitárok küzdenek jegenyefák felett,
nézem az elrobogó Göncölszekeret.
A kékes sötétben neked koccanok,
a nyelved piszkálja ki azt a mondatot,

hogy a poharam alján ülepedik le
egy adag szplín, amit begyûjt az este.
Szorgos méhek helyett, tücskök zavarják
a kozmosz végtelennek tûnõ nyugalmát.
Én meg azt akarom, hogy álljon az idõ,
legyen az éjszaka áttekinthetõ.

Ne érezzem többé a percek múlását,
ragadjon fent a Hold, ne kergesse vágyát!
A sápadt fényben addig gerjesztem magam,
míg ráébredek végre félig ájultan,

hogy a csillagok azoknak ragyognak,
akik betöltötték már a tizennyolcat.
Intergalaktikus kódokkal üzennek,
és „alkalmas" vagyok rá, hogy megfejtsem õket.

A rossz boroktól olyan érzelgõs leszek,
ellágyulva hallgatom a tücsköket.

Torkon ragadnak harmonikus hangzatok,
a zene szép belehalni akarok-
Legyen sötét, legyen örökké sötét,
az éjszaka csillagokig nyíljon szét!


[Vad Fruttik. Darabok, 2013] 
 

A bejegyzés trackback címe:

https://selenidea.blog.hu/api/trackback/id/tr465967066

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása