Tudom, barátom, szomjazik a vágy,
és szemben vele bazaltos valóság,
az élet egyre kopottabb kabát –
egy csomó lyuk, nem találod a gombját;
hogy így aztán csak hiba mindenütt,
kiábrándul az ember mindenekbõl,
a remény részeg kocsija elüt,
és még az öröm sem jön mindig egybõl –
de gondold meg, hogy végesek vagyunk,
ha csalódás, hát tõlünk is jöhet,
mint a valóság, bazaltosodunk,
s a lelkünk, mint egy nagy hiba, követ –
nincs minden sebzett kérdésedre válasz:
mindenkinek, ha magadnak megbocsátasz.

[Szép versek, 2013]

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.