Wis³awa Szymborska: Álom

2012.11.03. 23:25

Én elesettem, elporladottam, földem.
Fényképen megõrzött alakját felöltve:
arcán lombárnyékkal, tengeri kagylóval kezében
álmom felé tart.

Sohanapján ellobbant éjszakákon,
mindörökre egymásra nyíló üres tereken,
hétszer hétszer hét csöndön át közeledik.

Megjelenik szemhéjam belsõ oldalán,
ez az egyetlen világ, mely nyitva elõtte.
Golyóval átvert szíve lüktet.
Hajából kilobban az elsõ szélroham.

Létezni kezd a mezõ közöttünk.
Ég száll fölé felhõkkel, madarakkal,
a láthatáron hegyek fakadnak hangtalanul,
s elindul egy folyó megkeresni a tengert.

Olyan messzire látni már, olyan messzire,
hogy egyszerre van nappal és éjszaka,
és összefolynak mind az évszakok.

Négy negyedét legyezõként szétteríti a hold,
hópelyhek és pillangók együtt kavarognak,
és hull a gyümölcs a virágzó fáról.

Közeledünk egymáshoz. Talán könnyezünk,
talán mosolygunk. Még egy lépés,
és tengeri kagylódban meghalljuk együtt,
hogy morajlik ezer zenekar,
hogy zúg nászindulónk.

[Fordította Csordás Gábor]
 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://selenidea.blog.hu/api/trackback/id/tr915967276

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása