beteg vagyok
betegesen nyugodt
hogy nincs vesztenivalóm
betegesen zaklatott
hogy nincs vesztenivalóm
végig nézek rajtuk
nekik mi ad hitet?
amibõl erõt merítenek
mosolyogva viszik tovább
a nap örök fáklyalángját
vagy õk is csak ugyanazt
az álarcot hordják, mint én?
mert az élet küzdelem
mindenkinek
azt mondta észre vette,
hogy harcban állok
az idõ múlásával
az idõ... az elvesztegetett...
a szélszárnyakon tovaröppenõ...
túl sokat gondolok rá
csak hagyni kéne múlni
az a mestersége
életbeteg vagyok
ha holnap meghalnék
vajon meddig viselné
nyomo(ro)m az emlékezet...
miért gondolkodom ezen
ha annyi más dolgom...
lenne
például ÉLNI
nagybetûsen
ma és holnap
úgy ahogy kell
úgy ahogy illik
ameddig még lehet.

[Selene, 2012. április]

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.