Meddig élhetek még így napra nap,
áttetszõen, akár a füst vagy álom?
Tengerre és testre emlékezem,
a szõlõ-ízt a számban kitalálom.

És lombsuhogást hozzá és kiáltást,
sötét kõben futó erezetet.
Bányaomlást, almabort, békanyálat,
bármit is, mindig valami helyett,

ami nemlétében is egyre nõ,
eltûnnek benne a tettek, a tárgyak.
Mint egy pantomimban, tapogatom,
s jobb híján hívom csak hiánynak.

A bejegyzés trackback címe:

https://selenidea.blog.hu/api/trackback/id/tr255967552

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása