Minden szóban vannak
ablakok és lépcsők
csillagokra és göröngyökre
látók -
de túlsok mese-
vonat ütközik össze
ködfakasztó füstben, szégyentelenül.
Minél síkosabb a tér,
annál kelendőbb a sínpár -
én egy álomban lakom,
s egy nádszállal beszélek,
de nem tudom, hogy érted-e,
egy mályváért,
vagy egy rönkért,
melyen fürtökben a hangyák.
Most még szúrósak a szelek,
várja a tél
test-kimaradásom,
a nyár
negatív arcomból feltételez.
De tudom, ha jön a Csönd,
megenyhül az Idő,
fölém hajol,
szeret,
ahogy a lapát szereti a havat,
ahogy a tűz szereti a szenet,
ahogy a szív szereti az ítéletet.

[Versek oltárába szöktem, 2007]




"Sohasem porladok el:
Versek oltárába szöktem..."

A bejegyzés trackback címe:

https://selenidea.blog.hu/api/trackback/id/tr275968089

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Paladin 2009.03.22. 22:34:22

őszintén, 3szor kb el kellett olvasnom, hogy értsem egy kicsit....lehet hogy ennyire fáradt vagyok már :P viszont érdekes vers

Selene 2009.03.22. 22:52:49

:) Engem ez a két sor fogott meg leginkább: "...én egy álomban lakom, s egy nádszállal beszélek..." De összességében olyan kedves, gyengéd szelíd csönd-versnek találom - a maga érdekes képecskéivel együtt.

Ilona 2009.03.23. 01:42:18

...nekem az utolsó sorok. Szomorú versnak találom.
süti beállítások módosítása