Hogy elkezdődik: bennünk, velünk
általunk is nő szakadatlan.
Habja zubogva kicsapódik
nevetésben és sikolyokban,

gödörbe zúdul hömpölyögve
egyengetni lemaradt árkot -
mélyén, felszínén, lényegében
pamacsos fürtök s vad husángok.

Tudom: mindennek előzménye,
következménye, oka is van,
összefüggés szétzilált s újra
eggyéfogózó útjainkban,

tudom. Mégis, hagyjátok hinnem:
csoda az élet s az marad,
csoda, hogy teremtő erőként
bensőmben hordtam, mint a vak,

csoda, hogy lettem s úgy fogózom
önnön testembe boldogan,
míg hinni tudok csak a létben:
nem hagyom elveszni magam.

[Részeg virágzás, 1966]



A bejegyzés trackback címe:

https://selenidea.blog.hu/api/trackback/id/tr225968120

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása