"Furcsa, nyugtalanító tükrök számunkra az emberek, akiknek pszichéjében önmagunkra lesünk sértődötten, csüggedve vagy hiú tetszelgéssel aszerint, hogy mit mutatnak rólunk. De e tükrök nélkül eltűnünk önmagunk elől. Körvonalaink elmosódnak, zavaros képtöredékek keringenek bennünk egy-egy figuráról, emlékek, amelyek szétfolyók és homályosak. E torzító tükrök tévalakjaiból rakódik össze az a furcsa szörnyeteg, akire azt mondjuk: én. Innen a sok szeszélyes hangulat - az önhittség és csökkentértékűség tudatának vad hullámzása, mert csak tükröződünk, de nem vagyunk. Lenni - a szó magvas és mély értelmében - csak akkor kezdünk, ha külön gyakorlatokkal, koncentrált erőfeszítéssel felnyitjuk belső szemünket, és rálátunk önmagunkra az analízis és kritika objektivitásával. Ha nem másoktól kell értesülnünk külső és belső magatartásunkról, erényeinkről, hibáinkról, testi varázsunkról vagy visszataszító voltunkról. Ha mi magunk látjuk és tudjuk, kik és milyenek vagyunk valójában."