A lehető legegyszerűbben
csak azt kellene mondanom:
elpártolt tőlem a reménység,
és földhöz vert a fájdalom.

Aztán megkönnyebbülni, mintha
nem történt volna semmi sem,
és föllebbenni, mint a hinta,
forrni, mint tajték a vizen.

És nem törődni holnapommal,
élni - ameddig tart - a mát;
szembenézni a borzalommal,
ha végképp nem bírom tovább.

S kilépni végre önmagamból,
másokért élni, míg lehet;
míg önfeledtségem lerombol,
s újjáteremti lelkemet.

[Indián nyár, 1981]





A bejegyzés trackback címe:

https://selenidea.blog.hu/api/trackback/id/tr975969304

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

indilány 2008.05.27. 23:36:34

Mikor megláttam a képet, már biztos voltam benne, hogy a vers is tetszeni fog. (:

Ilona 2008.05.28. 06:25:19

Csodálatos képet választottál! Szeretném elvinni magamnak, megtehetem?

Selene 2008.05.28. 08:17:59

Örülök, hogy tetszik Nektek. A képet pedig természetesen el lehet vinni - szabadon fehasználható. :) A verset nem, mert az csak a Gáboré. :D

ametiszt 2008.05.28. 08:44:12

gyönyörű a vers is,a kép is... ölellek

Alessia 2008.05.28. 08:54:19

Mostanában olyan verseket teszel be a blogba, hogy mintha én tettem volna be a blogba.... Érted.....! :D
süti beállítások módosítása